Friberg, Sgarbossa, Hackett és Kase (kár, hogy sérülés miatt nem tudott játszani pre-season meccsen) leküldve San Diegoba, míg érdekes módon McGrattan felhívva. Zárójelben jegyzem meg, hogy Ritchie még mindig a nagy csapattal van.
Azt elfelejtettem egyébként írni, hogy Ritchie tetszett nekem. Még nem egy Nash/Benn, aminek sokan jósolják őt, de ügyes srác. Csinált magának helyzeteket, nekiment mindennek, ami mozog és ahhoz képest, hogy mekkora batár állat, tényleg eléggé jól korizik. Osztom azoknak a véleményét, akik szerint már most NHL ready, igaz nem top 6 játékosként, hanem csak 4. sorba grinderként, de egyrészt még ilyen szerepkörben se marad hely neki, mert mély a keret, másrészt meg, akkor inkább már menjen San Diegoba, hogy szokja a profi közegben is a kiemelt szerepet.
Lucic is valami ilyesmit csinált vele a bunyó előtt, annyi különbséggel, hogy akkor Wagner háttal állt neki, arccal a palánk felé. Nem véletlenül hívta táncra Manson. Szerintem ez is, az is belefért.
Behúztuk, de nekem nagyon nem tetszik az, hogy gólképtelenek vagyunk az egész pre-season-ben. Csak az Avs ellen lőttünk 2-nél több gólt. Az újak közül Santorelli nagyon tetszik, hajt, kapar, abszolút rendben van. Bieksától ezen a meccsen nem voltam elájulva, nem csinált semmi extrát, Stewart tök észrevehetetlen, Horcoff dettó. Khudobin viszont nagyokat védett, a gólról sem tehetett. Tudom, pre-season, szóval nem kell túl sok következtetést levonni.
Luciccal szépen szoktatják a Ducks-Kings rivalry-t a srácok. Miután leütközte Wagnert, Manson verekedett egyet vele és kicsit sikerült is átszabni az arcberendezését.
Szerintem annyiban más a szitu, hogy eddig a core player-eknek (Kane, Toews, Crawford, stb...) nem volt ennyire magas a cap hit-jük és nekik kellett helyet csinálni, innentől viszont a depth player-eknek nem marad hely vagy kevésbé jó minőségűnek. Ha meg valakin mégis túl akarnak adni a nagy kasszafúrók közül, akkor se lesz könnyű, mert mindnek NMC-je, NTC-je van. Egy contedner csapatba nem biztos, hogy beférnek, egy olyan csapatba aminek meg szükségük is lenne rájuk, nem biztos, hgyo mennének.
Szép. Kane, Toews, Hossa, Keith, Seabrook és Crawford több mint 40 misit elvisz a cap-ből. Ez 6 ember. Jövőre talán még nem is, de két év múlva gondjaik lehetnek, amikor Danoval, Panarinnal vagy Teravainennel kell majd hosszabbítani.
Ja és még valami:
Seabrook deal includes a total NMC for first 6 years and a partial NTC for last two
2-1-es győzelem a Kings ellen. Mind két csapat korrekt kerettel állt fel. Nem tudtam nézni a meccset, de amennyire olvasok kinti fórumokat, Rakell nagyon összeszedte magát a PO-ban mutatott szürkeség után. Bieksa Fowler mellett játszott, akik állítólag szintén eléggé rendben voltak. Aminek nem örülök az az, hogy Vatanen viszont elvileg borzalmasan játszott. Tudom pre-sason, helyén kell kezelni a dolgokat, de azt hiszem azért sok mindent le is lehet szűrni.
Más: Kesler nem játszott a mai meccsen, viszont ott volt...inkognitóban a szurkolók között
Mekkora arc! Úgy néz ki tényleg szeret Anaheimben lenni. A táblája meg egyenesen zseniális. A felirat rajta: "Bieksa do you follow Kesler everywhere he goes?"
Nem tűnik egyébként egy ügyetlen gyereknek ez a kis Bertuzzi sem, ahhoz képest, hogy mekkora reach-nek tűnt, amikor a 2. kör végén behúzták/behúztátok. A nagybácsit nagyon bírtam, kíváncsi vagyok, hogy vele mi lesz.
5-4-es OT vereség az Avs ellen. Ahhoz képest, hogy csak három olyan ember játszott nálunk, akinek már van legalább 100 mérkőzése az NHL-ben, ez egy hízelgő eredmény. Az Avs sokkal több alapembert játszatott, mint mi. A 4 gólunkból 2 Sekac révén született, 1-et Nattinen, 1-et pedig Wagner szerzett. Sekacet egyébként nagyon dicsérték az egész edzőtábor alatt, hogy mennyit fejlődött és mennyire hajt. Nem lepődnék meg, ha látnánk tőle egy breakout season-t.
Úgy néz ki, mi elég tartalékos csapattal megyünk Denverbe. Gibson, Rakell, Maroon, Despres, Ritchie, Nattinen, Santorelli, Jackman, Theodore megy a nagyobb nevek közül. Egy nagy pofonon kívül túl sokat nem várok egy ilyen kerettől.
Átgondolva egyébként a dolgokat, azért egy kicsit tényleg kockázatos Gibson szerződése. Azt tudjuk, hogy franchise kapus potenciál van benne és gond nélkül ki is hozza ezt magából. A kockázat ott van, hogy gyakorlatilag alig van olyan szezonja, ahol ne sérülne meg, viszont nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha sikerül egészséges maradnia ez a 2.3 misi cap hit ajándék érte, ráadásul ha lejár, még mindig RFA lesz.
És egy érdekes cikk arról, amit már korábban beszéltünk. Lehet-e bajnok egy csapat első számú védő nélkül? Van-e a keretünkben olyan, aki felveheti ezt a szerepet?
[LINK] http://www.ocregister.com/articles/ducks-683850-guy-keith.html [/LINK]
Szerintem ez kurva jó szerződés. Klefbom baromira ügyes, nekem nagyon tetszett, amikor láttam játszani. Simán top2 védő lehetz 1-2 év múlva és akkor már ajándék lesz ez a szerződés.
Elhunyt egy korábbi játékosunk, Todd Ewen. 49 évesen érte a halál. Ő tagja volt az újonnan megalakult csapatnak is. A Montreallal sikerült felérnie a csúcsra is és elhódítani a Stanley kupát.
Más: Stoner sérült és eddig nem is edzett a táborban. BB azt mondta, hogy kell még neki pár nap mire jégre léphet.
Perry a pólója alapján eléggé motiváltnak tűnik. Komolyra fordítva a szót már tavaly is volt benne valami tűz a PO-ban, amit elég rég lehetett látni benne utoljára.
Stoner ellen vádat emelnek, mert 2013-ban lelőtt egy grizzly medvét. Öt vád van ellene: kétszer hamis infót adott, hogy engedélyt szerezzen; engedély nélkül vadászott; nem szezonban vadászott és végül jogosulatlanul birtokolt elhullott vadat. Szabadságvesztés emiatt nem lesz, de 50000-250000$-os büntire számíthat. A csapat egyelőre nem nyilatkozott semmit az ügyben, az NHL-től Daly is diplomatikusan annyit mondott, hogy meglátják mi lesz.
Amennyire tudom a többi major ligákban is az a bevett szokás ilyenkor, hogy amíg be nem bizonyosodik a sportoló ártatlansága, addig nem nagyon szokták engedni játszani/a csapattal edzeni.
Ezek a jóemberek a Berlinbe tartó vonatot többször megállították útközben, mert ők Bajorországban akartak maradni. Szerinted ilyenek után egy mosollyal nyugtáznák, ha nem valami jóléti államba vinnék őket? Ez a kvótarendszer egy alapjaiban halott ötlet, mert ők válogatnának a célállomással.
McKenzie szerint nagyon nem sikerül megegyezni Huberdesu-val. Állítólag több csapat is fontolgatja, hogy offer sheet-et tegyen rá (amit szerintem simán meccseltek, hacsaknem valami iszonyatosan őrült összegről van szó).
Miért nem írod be a csoportba? Josh írta, hogy sokáig dolgozik és így nem biztos, hogy fog tudni írni facebook-on is, ha meg beírnád oda, legalább haladna a dolog.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.